
Felicia
Mester FodrászSziasztok, Felicia vagyok, fodrász mester és a Color Me Crazy alapítója.
Hiszek abban, hogy egy jó frizura nem követ trendeket hanem személyiséget mesél el.
2012-ben döntöttem el, hogy fodrász szeretnék lenni, és 2016-ban sikeresen el is végeztem a képzést.
2017-ben már széket béreltem egy fodrászszalonban, ahol munka közben megszületett bennem egy álmom: egy olyan vállalkozás létrehozása, ahol barátságos, összetartó csapattal dolgozhatok együtt.
2018-ban megnyitottam a belvárosban a kis fodrászüzletemet.
Sok gondolkodás és tapasztalatszerzés után eldöntöttem, hogy tanítani szeretnék, és átadni azt a tudást, amit folyamatosan fejlesztek és bővítek.
2022-ben sikeresen megszereztem a fodrász mester címet, majd a kis, szűkös szalonban kitanítottam a mostani csapatomat.
2025 decemberében megnyitottuk új üzletünket a Nemes Takács utca 8.
szám alatt, ahol már kényelmes, modern környezetben tudjuk fogadni a szépülni vágyó vendégeinket legyenek visszatérők vagy újonnan érkezők.
Amit még érdemes rólam tudni: különösen közel állnak hozzám az extrém, egyedi és különleges hajak, de valójában bármilyen frizurát szívesen elkészítek.
A legfontosabb számomra mindig az, hogy a vendégeim boldogan és elégedetten távozzanak.



















